Kőfejtő Tárlat

Vetítést készítünk Nektek a törökbálinti kőfejtés és a pincerendszer történetéről, a Törökbálint Anno helytörténeti gyűjtemény segítségével.

Ismeritek az Annahegy pincerendszerét? A 18. század elejétől a második világháború utánig működő kőfejtő látta el a falu építkezéseit, és még környékbeli településekre is vittek innen követ. Régi városrészeinkben ma is sokan élünk olyan házban, amelynek építőkövei innen származnak. Egykori építőjük nem ritkán sajátkezűleg fejtette azokat családja otthonához, de a bányák sok embernek adtak – nem könnyű – kenyérkeresetet is. A város utcáit díszítő, 19. századi kegyszobrok és keresztek is e jól megmunkálható helyi alapanyagból születtek, szépérzékkel megáldott kőfaragók keze alatt.

A kitermelés során sok ezer négyzetméteren termek, folyosók alakultak ki, olykor impozáns belmagassággal, a nagyobb csarnokokban támasztékul megtartott testes pillérekkel (amikor először beléptünk ide, szinte a törpök tárnáiban éreztük magunkat, Tolkien világából). Ahogy a fejtés haladt tovább, a felhagyott bányajáratokat az annahegyi szőlősgazdák kezdték el borospincének megvásárolni. A kőbánya egy része aztán az idők során beomlott, más részeit feltöltötték, de a megmaradt-helyrehozott szakaszokat gombatermesztésre, a budapesti piacok ellátásához alma- és zöldségtárolásra, kiadó vendégszobának, istállónak és rendezvénytérként is használatba vették, még kötszergyári raktár is működött itt egy ideig. Ez a folyamat szép példája a terek aktuális közösségi szükségletekhez igazodó újrahasznosításának és a helyi erőforrások takarékos-leleményes felhasználásának.

Közösségszervező egyesületként számunkra azért különösen izgalmas ez a helyszín, mert története során gazdasági funkciója mellett meg-megújuló közösségi térként is szolgált, amiben minden bizonnyal különleges atmoszférájának is szerepe van. A régi kőfejtő egyik nyitott, kőfalakkal körbeölelt térré szélesedő (ma nem használható) része az Anna-udvar, amely a szájhagyomány szerint egykori tulajdonosa, Bunth Mátyás felesége után kapta nevét. Itt tartották régen július végén a helyi borászok ünnepeként a kis-búcsút, ahol mézeskalácsot, bort kínáltak, a napot az esti Anna-bállal zárva. Ez a hagyomány idővel megszakadt, majd a rendszerváltás után nagy sikerrel újították fel a Városszépítő Egyesület kezdeményezésére, a Német Önkormányzat és civilek részvételével, végül a kétezres évek közepén került sor itt az utolsó bálra. Szerveztek az udvarban ebben az időszakban több más rendezvényt is: gálaesteket, sőt, nagy koncerteket tűzijátékkal. A régi lakosok emlékezhetnek arra is, hogy az Annahegyen egy időben még a fiatalok számára találkozóhelyet adó diszkó is működött.