Herold Eszter kortárs táncművész, drámatanár, irodalomterapeuta írása
Megjelent a Bálinti Családok Közössége Egyesület "Mi, Bálintiak" c. portrésorozatában
Szinte napra pontosan négy éve élünk Törökbálinton. Mikor beköltöztünk rissz-rossz házikónkba, harmadik kisbabámat hordtam a szívem alatt. Ősszel megérkezett, ám a gyermekágyas édesanyára és újszülöttjére rázárt a külvilág – borongós hideg lett, itt ringattam őt egy ismeretlen település idegen falai között. Nem ismertünk senkit és semmit, a koronavírus-járvány első félelmetes hullámának telén nehezen és félve közlekedtünk. Háromgyerekes édesanyaként eleinte nem is jutottam ki a bolt-patika-játszótér Bermuda-háromszögéből.
Róttuk az utcákat babakocsival, kismotorral és biciklivel – szép, takaros, de idegen és alvó házak mindenütt.
A Szent István utca sarkán figyelmesek lettünk egy kis kék épületre, kapujában mindig libbentett valamit a szél: télen farsangi jelmezt, otthonkát, nyáron pöttyös labdát és művirágot, tavasszal színes szélkerekeket.
Mára tudom, a Kékház Papírboltot találtuk meg, minden idők kortalan béke szigetét, talpalatnyi oázist a szendergő utcák és az egykor szebb időket élt Munkácsy utca boldogabb jövőt álmodó, elhagyott kirakatai között.
Már negyedik éve állandó zarándokhelyünk, kisiskolás gyerekeimet egyedül is elengedem oda, nyugodt szívvel rábízom őket az eladó hölgyre, aki kedvesen és lelkiismeretesen segíti őket az önálló vásárlásban, s ők büszkén hozzák haza az épp szükséges apróságot a háztartásba – borítékot, ragasztószalagot, karton- vagy krepp-papírt, mikor mi kell.
Talán kevesen tudják, hogy e papírbolt nem volt mindig papírbolt, sőt, eredetileg nem is a kék házban lakott. A Fehér Kereszt Gyógyszertár épületében, a mai gyermekrendelő helyén apró könyvkereskedés üzemelt. Novák Lászlóné – keresztnevén Irénke – nyitotta, feladva budapesti lakhelyét és munkáját, Törökbálintra költözött. Eredetileg is könyvkereskedéssel foglalkozott, vásárról vásárra járt, több standot működtetett, a szép, de egyben viszontagságos kihívások után azonban nyugodtabb, stabilabb munkakörnyezetre vágyott, hivatásának végre valódi otthont szeretett volna teremteni. Így nyílt meg az első bálinti könyvesboltocska a patika mellett.
A település gyermekrendelőinek kialakítása idején a családi vállalkozásnak új helyszínt kellett keresnie, szerencsére sikerült. Beköltözött a Munkácsy utca egy kis kék házikójába, épp szemben a Barátság-kút szoborral. Ahogyan a buszok a Haranglábhoz fordulnak, látni mindig tárt és mindig portékáktól színes kapuját. A könyvek közé az idők folyamán bekúsztak a levelezőlapok, borítékok és golyóstollak, majd beóvakodtak a női harisnyák, gyerekmatricák és néhány játékbaba, s a helyi kereslethez folyamatosan idomulva mára az üzlet amolyan kis mindenessé vált. Mikor karácsony közeledik, a kis papírboltban is karácsony van. Mikor húsvét, akkor húsvét, farsangkor megtelik az üzlet gyerekjelmezekkel, nyáron strandjátékokkal, az évkörrel együtt lélegzik kirakat és árukészlet.
A kis üzletben anya és lánya – Irénke és Noémi – dolgozik. Noémi sokat mesélt nekem a papríbolt hétköznapjairól, lelkéről, küldetéséről, munkájában megélt boldog és szomorú pillanatokról.
Miközben beszélt, fogalmazódott meg bennem az, amit eddig is sejtettem, ám most nyilvánvalóvá is vált – ez a kis üzlet a sarkon egy misszió, a vásárlás benne terápia.
Misszió, mert amellett, hogy mindig minden megtalálható benne, amit egy valamirevaló papírboltban az ember keres, elsősorban a település legidősebb és legfiatalabb korosztályát karolja fel, figyelve vágyaikat és igényeiket igyekszik vásárlási lehetőséget biztosítani a kispénzű nyugdíjasoknak és a filléres zsebpénzű gyerekeknek egyaránt. Tűzoltás és életmentés azok számára, akik még vagy már nem ülnek autóba, nem szállnak fel buszra, hogy a környék lelketlen nagy hodályaiban kisebb-nagyobb bevásárlásaikat megejtsék. A kis üzlet a Törökbálintra valódi otthonukként tekintő helyiek lelkét tükrözi, ők formálták olyanná, amilyenné lett. A helyszűke ellenére van kis sarok háztartási cikkek számára, az idősebbek idényjelleggel meleg holmit, zoknit, nadrágot, pulóvert kaphatnak itt, van három-négy polc a könyvek, kötelező olvasmányok, lapozgatók, kifestők és foglalkoztatók számára, a nagymamák magyar nyugdíjhoz mért játékokat vásárolhatnak unokáiknak. Az iskolából kirajzó gyerekek zsebpénzükből pedig apróságok tömkelegéből válogathatnak – színes radírok, csillogó ceruzák, vidám mintás tollak, hajgumik, apró ékszerek, lufik, kulcstartók, matricák várják őket tanítás után.
Ahogyan ő fogalmaz, Noémi első sorban emberekkel foglalkozik, csak másodsorban füzetekkel és könyvekkel. Ezért írom őszintén, hogy a kis papírboltban való vásárlás egyben terápia is. A betérőket kedves szó várja, de semmi tolakodás. Nézelődhetek csendben, akár hosszú tízpercekig. De ha kérdezek, jó szót kapok és segítséget, és valahogy mindig jut idő rá, hogy pár percben elmeséljem, honnan hová tartok, kinek miért mit keresek, és mindezt Noémi meghallgatja. A nénik letehetik legfrissebb unoka- vagy szomszédtörténeteiket, megjutalmazhatják magukat vagy csemetéiket valami aprósággal, és megkönnyebbülve, egy-egy kinccsel gazdagabban sétálhatnak tovább.
Minden bizonnyal meg lehet pakolni a bevásárlókosarat bármelyik nagyáruház papírrészlegén. Én mégis arra kérem a bálintiakat, a tanévet indítsák a Kékházban. Ha évközben festék, ragasztó, filctollkészlet kell, térjenek be Noémihez, bízzanak tudásában és lelkiismeretességében, higgyenek ajánlásának. A helyi utolsó bástyák egyike ő, aki a multivilág zajos ellenszelében rendületlenül áll a vártán. Támogassák ezt a missziót, mert nélküle sok bálinti életéből tűnne el egy üde színfolt, ami a praktikus szolgáltatáson túl léptéket tartani és embernek megmaradni is segít.
-
Ismered a tágabb szomszédságodat? A sorozatról itt olvashatsz!
Comments