"Mi, Bálintiak", a Bálinti Családok Közössége Egyesület portrésorozata
Kisvárosi gyermekkor, majd sok fővárosban töltött év után kilenc esztendővel ezelőtt találtunk el ide, Törökbálintra. Kisfiunk érkezése előtt nem sokkal sétáltunk egyet az öreg diófákkal szegélyezett utcákon, és rábukkantunk egy kedves kis bisztróra, amelynek megnyitásával egy, a multivilágból kilépő pár vágott éppen bele egy merőben más új életbe. Ez volt a döntésünk nagy pillanata, de a házkereséstől, beköltözéstől még hosszú út vezetett odáig, hogy a várost igazán otthonunknak kezdjem érezni.
Mit is jelent egyáltalán igazán otthon lenni valahol?
A házunk és kertünk kompakt kis világát? Hamar ráébredtünk: ennél többet. Nemcsak az egymásra tornyozott skatulyalakások helyett egy autonóm tér és a saját kis zöld utáni elemi vágy húzott minket kifelé a nagyvárosból. Az erdővel övezett városka átfogható léptéke és a bisztróbeli kedves fogadtatás varázsa volt a döntő a választásunkban. Azaz tudat alatt gyermekünk és magunk számára egy olyan hely reménye, amely válhat úgy igazán a miénkké is, és egy olyan élet esélye, amelyből még nem kopott ki végleg a személyesség. Ahol lehet és érdemes – a főváros közelsége ellenére is – valóban helyben élni.
A költözés után eleinte mégis nehezen találtunk kapcsolódásokat, és a járvány alatti elzártság is csak megerősített abbéli meggyőződésemben, hogy otthon lenni a családon túli közösséget is jelenti: barátok közelségét, helyi ismeretségek örömteli és biztonságot adó szövedékét és még ezen is túl legalább vázlatos térképet arról, hogy kik a város életének szereplői, a tágabb szomszédságunk.
Mi mindent jelent még? Emlékeket, amelyek helyben megélt élményekből és mindennapi történések pillanatképeiből épülnek. Megszokott útvonalakat, ismerős épületeket, tereket, óvodát, iskolát, templomot, kedvenc boltot, lelőhelyet, kávézót, piacot, ahol – és azokat, akiknél – szívesen vásárolunk. Helyi ünnepeket, közösségi eseményeket, amelyeknek részesei vagyunk. Rálátást a helyi történelemre, szokásokra, értékek sokféleségére, amelynek révén többek között megérthetjük, mi miért is van ott és úgy, ahogy – és amely értékek fennmaradásában saját lehetőségeinkhez mérten segédkezünk is.
És jelenti azt is, hogy a világ lakhelyünknek választott kis szegletét mi magunk is elkezdjük otthonossá formálni, akár új ötletekkel, kezdeményezésekkel gazdagítani.
Egy fluktuáló-növekvő városban szükségképp lazulnak a kötelékek, záródnak a kapuk. És persze efelé hat a digitális világ, a feszített élettempó, a mindenfelől versengve kínálkozó színesebb, különlegesebb élmények csábítása is… Valljuk, hogy érdemes ennek a tendenciának ellentartani: törekedni helyben és közösségben élni, mert ez – a maga nehézségeivel együtt is – egy más életminőség. Lassabb, mélyebb, emberibb, szolidárisabb, fenntarthatóbb.
A helyben élés és a személyes kapcsolódások katalizálása, ehhez korszerű eszközök keresése volt elsődlegesen az, ami életre hívta a Bálinti Családok Közössége Egyesületet, benne családos szabadidős köreinket, köztük az alkotókör, a kertbarát és a társasjáték kör után hamarosan bemutatkozó hagyományőrző és városfelfedező körünket. Ezért vállaltuk egy új megközelítésű, minden ízében helyi kapcsolatteremtésre fókuszáló városi nagyrendezvény, a júniusban megtartott első Bálinti Családi Piknik megszervezését. Ez az alapgondolata a családi kertmozival egybekötött, KOCCka nevű alkalmi közösségi presszónknak is.
Ezek szerves folytatásaként ma egy szívünknek különösen kedves sorozatot indítunk útjára „Mi, Bálintiak” címmel, amelyben itt élő, dolgozó emberekkel beszélgetünk.
Azokról vázolunk személyes portrét, akik mindennapi életünk részei: akiktől a füzetet vesszük a gyerekeinknek az iskolába, a gyógyszert, ha lázasak, akik tanítják-nevelik őket, akik a buszt vezetik, amellyel eljutunk munkába, akik hagyományokat éltetnek és akik izgalmas új értékeket alkotnak. Akik együtt rajzolják meg a város igazi, háromdimenziós képét.
Reméljük, hogy azok számára is érdekes olvasmánnyal és alkalmanként még akár új felfedezésekkel is szolgálhatunk majd, akiknek a családja generációk óta Törökbálinton él. De még inkább reméljük azt, hogy mi is tehetünk azért, hogy kicsit újrateremtsük az általuk is nosztalgiával emlegetett világot, amikor az emberek még köszöntek egymásnak az utcán, helyben vásároltak és jártak étterembe, városi eseményeken együtt bográcsoztak és széles körben tettek a közösségükért. Végső soron abban bízunk, hogy ezáltal is szorosabbra fonhatjuk a személyes kapcsolatok megtartó hálóját, amely segítséget, lehetőséget, mércét is ad, de egyben összetettebb képalkotásra és óvatosabb ítélkezésre ösztönöz, támogatva a kölcsönös tisztelet és együttműködés kultúráját, amelyben gyermekeinket mi is, ma is nevelni szeretnénk.
Fogadják, fogadjátok szeretettel egyesületünk egyik alapító tagja, Herold Eszter kortárs táncművész, drámatanár, irodalomterapeuta sorozatindító írását Noémiről és a Kékházról! A sorozat követhető lesz egyesületi facebook oldalunkon és a honlapunkon is, akár a főoldalon a hírlevélre feliratkozva.
Öveges Borbála
a Bálinti Családok Közössége Egyesület vezetője