Humorral a túlélésért – derűvel a gyógyulásért
Herold Eszter kortárs táncművész, drámatanár, irodalomterapeuta írása
Megjelent a Bálinti Családok Közössége Egyesület "Mi, Bálintiak" c. portrésorozatában
Ígérem, merészkedem majd messzebb is interjúalanyokért a gyalogos babakocsitávnál. Mára a legkisebb gyerekem is öntudatos óvodássá cseperedett, a városban – az életben – talán lassan magam is szabadabban mozdulhatok. Van itt a környéken azonban valaki, aki abban a kritikus három évben, míg a lábunkat Törökbálinton megvetettük, míg kisgyerekeinket és szüleinket féltve covid hullámtól covid hullámig eveztünk, és pelenka-ringatás-etetés-altatás ringlispíl volt az élet, megmaradni, időnként megnyugodni és megállapodni segített – egyszerűen azzal, hogy volt, hogy minden alkalommal nem szűnő derűvel fogadott, és mosollyal oldotta csüggedt aggodalmamat. Hogy ismert és megismert, lassan, de segített elhinnem, itt itthon vagyok.
Zsolt a Harangláb melletti Szent Márk Patikában gyógyszerész. Míg az interjú készült, nem árultam el neki, hogy szándékomban áll a helyi Richard Gere-ként írni róla, aki nem csak derűjével, de sármjával is elbűvöli bálinti hölgyek tucatjait.
Jól tettem, hogy nem szóltam, mert a beszélgetés meglepően kalandos, mély és varázsos irányokat vett, egyik izgalmas élettapasztalattól szárnyaltunk a másikig, álmomban nem gondoltam volna, hogy egy bölcs, sztoikus Faustot ismerek meg a személyében.
Zsolt nem akart mindig gyógyszerész lenni. Szépreményű szegedi gimnazistaként állatorvosnak készült, mérlegelve azonban felvételi esélyeit, józan döntést hozott. Fiatal diákként két dologért rajongott, a kémiáért és a filozófiáért. Kis gondolkodással megérthető, hogy ezt a két szerelmet miért a gyógyszerészetben látta összefonódni. Lételméleti kérdések feszítik, érteni vágyja a testben lakó lélek, a szellem működését. Az emberre testi-lelki-szellemi egységként tekint, életfeladatául így ennek az integritásnak a segítését, erősítését tűzi ki.
Egyetemi évei alatt több tucatszor megjárja a Távol-Keletet. A rendszerváltás előtt és környékén fillérekért váltja meg a repülőjegyet Vietnámba, Thaiföldre, Malajziába, Indonéziába, később Japánba. Hogy bölcs, elfogadó, már-már taoista magatartása és életlátása alakult-e ki előbb, s az vonzotta távoli vidékekre, vagy a messzi kelet volt rá oly nagy hatással, hogy az benne később harmonikus derűvé sűrűsödhetett, innen nehezen eldönthető.
Szegedről Budapestre vitte friss hivatása, majd egy rövid ideig Budakeszin dolgozott. Már családos emberként került a törökbálinti Harangláb tövében működő Szent Márk Gyógyszertárba, ahol tizenöt éve fogadja és segíti a gyógyulni igyekvőket. Elmondása szerint a település vagy fele fordul meg a gyógyszertárban, a másik fele a másik patikát látogatja. Többszázan nyomják le a kilincset nap mint nap, Zsolt nem szűnő jókedvvel fogad mindenkit. Sokukat ismeri, keresztnevükön szólítja őket. De ha a név nem is ugrik be hirtelen, az anamnézis minden esetben tiszta: ki kicsoda, milyen habitusú ember, miféle panaszok gyötrik általában, gyakori vagy ritka vendég-e a patikában, mikor járt erre utoljára, mi volt a baj akkor, erős gyógyszereket szed-e, vagy lehetőség szerint szelíd gyógymódokat követ. A patikus látja és érti a mintázatot, de nem ítél. Ha kérdjük, véleményt mond, de leginkább abban támogat bennünket, amiben úgy érzi, bizodalmunk van és megnyugvást találunk, mert azt vallja, hogy a gyógyulás a lélekben kezdődik, legelső lépése ezért a nyugalom és a béke.
Erősen hisz a test öngyógyító erejében. Joggal tesszük fel a kérdést, akkor hát miért gyógyszerek között tölti a mindennapjait? A keresztkérdéseket magam is megfogalmaztam, de Zsolt évtizedek alatt kiérlelt életfilozófiája kiállja a próbát. Azt mondja, az európai társadalom erősen medikalizált, beleszületünk és belenövünk az orvosok és gyógyszerek által kontrollált egészségügyi folyamatokba. Egész rendszert megváltoztatni nem tud és nem tisztje, elfogadja hát a létét, érti és megérti az embereket, akik ebben a rendszerben és környezetben igyekeznek megőrizni vagy visszanyerni egészségüket. Ebben a folyamatban próbálja segíteni őket, kit-kit a maga útján, gyógyszerrel, homeopátiával, vitaminnal vagy gyógyteával.
Leginkább mégis a jó szó és a derűs tekintet az, ami egy-egy nehéz időszakon a patikába térőt átsegíti.
A beteg gyerekeket ápoló, gyakorta szintén beteg szülők csüggedését enyhíti a humor, az egyre több testi nyűgöt békével tűrő időseket megsegíti a mosoly, az együttérzés. Együtt nevetni kínunkban a pénztárgép számlapján megjelenő valószerűtlenül magas végösszegen szintén könnyebb és emberibb, mint rezzenéstelen arccal lehúzni a kártyát a terminálon egy nagyváros óriás gyógyszertárának hatodik ablakában, egy idegen patikus előtt. Zsolt együttérző, barátságos, nyílt tekintetével már-már meghív rá, hogy pár szóban letegyem legnehezebb terheim, de legalábbis kisóhajtsam magamból a fáradtságomat. Mert mikor beteg vagyok, elsősorban és leginkább holtfáradt vagyok. Nem kuncsaft, főleg nem beteg, hanem ember vagyok, mikor hozzá érkezem, mikor ő fogad. Zsoltot is ez a személyesség tartja itt, a bálintiak közvetlensége, bizalma és egyszerű embersége. Hálás érte, ahogyan hálásak vagyunk mi is neki ugyanezért.
A patikusok olykor orvosok helyett orvosaink. Egyre gyakrabban maradunk – szakszerű terápia nélkül talán nem, de – értő figyelem és jó szó híján a rendelőkben, szakrendeléseken. Mintha elég volna pusztán a testet szerrel injektálni, a benne bújó lelket csendre intik, nem kérdezi senki, a gyógyuláshoz mi köze is lehet. Az ember ennél holisztikusabb egész, nem csupán vérkörök és szervek langyos kupaca. Aki gyógyítani akar és tud, a bennem élő, érző, vívódó, akaró és olykor kimerülő esendő embert szólítja meg. Béres Mária, Devecsai Etelka, Körmendiné Urbin Valéria, Lovasné Gácser Zsuzsa, Vörös Virág és édesanyja, Vörösné Enzsel Etelka és Juhász Zsolt alázattal, hivatástudattal és megértő emberséggel fogadnak mindannyiunkat. Köszönöm, hogy meghallgatnak, köszönöm, hogy köztük itthon és ember lehetek.
-
Ismered a tágabb szomszédságodat? A sorozatról itt olvashatsz!
A sorozat többi része: Mi, Bálintiak
Comments