A lassulás az új gyorsulás

Herold Eszter kortárs táncművész, drámatanár, irodalomterapeuta írása

Megjelent a Bálinti Családok Közössége Egyesület "Mi, Bálintiak" c. portrésorozatában és a Törökbálinti Városi Újság 2025. októberi számában

„Torkomon egy régi dal donog. Világítanak az otthonok. Torkomban egy régi szív dobog. Világvégén, tavaszból vagyok.” /Jónás Tamás/

Nem akarok hosszú adatlajstromot, ami valódi lényét eltemeti. Nem sokrőfnyi érdemet felsorolni, ami poros vitrinbe zárja máris. A mosolyról kellene írni, ami a szemében bujkál, a nyugalomról, ami belőle árad, és az elfogadásról, aminek zsenge kora mellett avatott mestere. Öt éve ismerem, semmi blikkfangos auftakt. Azóta tartjuk egymást. Arany és kék szavakat érdemel.

A harminchat az új huszonhat, ahogyan a krisztusi kort is lassan harminchárom helyett a negyvenháromra értjük. Ági tehát még nagyon fiatal, objektív értelemben és az elvben már okosan öregedni tudó társadalom új időszámítása szerint egyaránt. Meglett emberré érett mégis, tele bölcs belátással, szelíd felelősséggel, áldozatos tenni akarással.

Felegyi Ági kisgyermekkorától Törökbálinton él, itt eszmélkedik, idevalósinak vallja magát. Budaörsi kislakásukból kisgyermek korában költöznek abba a házba, ahol szép családjával mai napig is lakik, s ahol hosszú időn át négy generáció mindennapjai fonódtak össze harmonikus és magától értetődő közelségben. Értelmiségi szülők gyermeke, nővérével az ELTE Kísérleti Gyakorlóiskolájában (mai Bálint Márton Általános Iskola jogelődje) Zsolnai módszer szerint tanul. Az itt nagy sikerrel folyó értékközvetítő és képességfejlesztő program keretein belül ismerkedik meg a sakkal, amit kisvártatva versenyszerűen űz, és szeretett iskolájából is elszólítja: a Patrona Hungariae Katolikus Leányiskola bentlakásos diákja, és sakkversenyzője lesz.

A bátor kislány önállóságot tanul, miközben a kollégium ódon falai között Harry Potter varázsos világába álmodja magát.

Bálinti Családi Piknikünkön a Törökszegfű Hagyományőrző és Alkotókörrel

Érettségit évekkel később szintén Budapesten, a Táncsics Mihály Gimnáziumban szerez, tanulmányait pedig Vácott, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, szociálpedagógia szakon folytatja. Az abszolutórium évében a szakdolgozat írás helyett az élet valódi kalandra szólítja: megszületik első kisgyermeke, Bence. Ági édesanya lesz, s bár a folyamatot talán tudatosan nem követi, életlátása lassan, de biztosan átalakul. A felnőtt világról figyelme a kisgyermekek törékeny, tiszta univerzuma felé fordul, ezt erősíti benne kislánya, Zsuzska érkezése is. Némi véletlen folytán ugyan – mert a vágyott női szabó tanfolyam éppen nem indult –, elvégzi a kisgyermeknevelői képzést, és egy XI. kerületi bölcsődében helyezkedik el. Úgy érzi, végre közegére és hivatására lelt, így meghallhatta végre a legbelsőbb hívást is, amit magában titkon gyerekkora óta dédelgetett.

Ági a Zsolnai-programnak köszönhetően ugyanis nem csak a sakk különleges birodalmába szerez betekintést, hanem azóta is mestereként tisztelt és szeretett tanítója, Hellenbach Gabi által megízleli a népi kismesterségek, a hagyományőrzés utánozhatatlan, okosan földelt és derűs világát is.

Rabul ejti már akkor a délutáni műhelyek, kiváltképp az alkotótáborok hangulata, lázasan veti bele magát minden folyamatba a nemezeléstől a kosárfonáson át a viaszfestésig.

A cseperedő kislány akkor még nem sejti, sőt, nem hiszi, hogy a gyerekkori szerelem felnőtt élete szerves részévé lombosodhat.

Már praktizáló kisgyermeknevelőként Ági elvégzi a népi játszóház vezetői tanfolyamot, mely lehetővé teszi számára, hogy a népi mesterségek terén szerzett ismereteit gyerekeknek átadhassa, változatos témában és technikákkal velük együtt alkothasson. Időközben abszolválja a Békés Megyei Népművészeti Egyesület kosárfonó szakképzését is, így e területen meglévő tudását sikerrel mélyíti el. 

Felegyi Ági Törökbálint egyre több pontján bukkan fel derűs, értékteremtő foglalkozásaival. A Bálinti Családok Közösségén belül egykori mesterével, Hellenbach Gabi iparművésszel és Benkő Attila díszműkováccsal megalapítják a Törökszegfű Hagyományőrző Kört, melynek égisze alatt gyerekek népes csoportjaival ismertetik meg a régi, hagyományos mesterségeket. Munkájában kamatoztatja mindazt a tudást is, melyet településünkön méltán hírnevet szerzett Szinkulics Ágnes népművelő varázslatos óvodai és falumúzeumbéli gyermekfoglalkozásain megélt és megszerzett. A közös alkotás örömét hirdetve – többedmagával – új bálinti betlehem életre hívásának álmát dédelgeti, megszólítva a helyi iparművészeken túl a település apraját-nagyját.

Biciklivel és fonott kosárral, többnyire két szép gyermekével karöltve jár.

Lassan lép, mert tudja jól, az életet a halálra ráadásul kapja, fékevesztett iramban nem lohol hát rajta át.

Templomot látogat, néptánckörben perdül, egyesületének rendezvényein a legáldozatosabb önkéntesek egyikeként dolgozik. Hálás édesanyjának a szeretetért és lendületért, mestereinek a megnyíló szép világokért, gyerekeknek a mosolyukért és őszinteségükért. Élete önzetlen, munkája pénzre nem váltható. A világító, meleg otthonokban hisz, a közelségben, puhaságban, amit őriznek. Talán nem ismerték eddig sokan, mert a világvégén jobb szeret bóklászni, mint hangos epicentrumokban, hát halljatok róla minél többen, mert ez a lány tavaszból van. Virágzó tavaszból a szíve.

-

Ismered a tágabb szomszédságodat? A sorozatról itt olvashatsz!

A sorozat többi része: Mi, Bálintiak