„Hosszú út volt, míg idáig eljutottam.”
- Herold Eszter
- May 10
- 4 min read
Herold Eszter kortárs táncművész, drámatanár, irodalomterapeuta írása
Megjelent a Bálinti Családok Közössége Egyesület "Mi, Bálintiak" c. portrésorozatában és a Törökbálinti Városi Újság 2026. márciusi számában
Ezt a rövid, ám negyvenévi küzdést, megtett kilométerek tízezreit, lemondással, szívós munkától zsúfolt napok százait magába sűrítő mondatot írta az egykori székelykeresztúri kislányból lett üzletasszony első new yorki útján az amerikai MALÉV-képviselet igazgatójának emlékkönyvébe.
Cserkuti Ildikó lenyűgöző pályát futott be aktív évei során, kis erdélyi szülőfalujából indulv Pilisen, Monoron át a viszontagságos budapesti évtizedek alatt a világ számos metropoliszába eljutott, míg végül megérkezett, békére talált és gyökeret vert Törökbálinton.
Ildikó erdélyi lány, ám érdekes módon édesapja és édesanyja is – kétlaki életet élő, gyakorta utazó kereskedő családok gyermekeiként – az 1940-es évek elején Budapesten születik. A német megszállás legsötétebb éveiben mindkét család hazamenekül, ahonnan a határok lezárásátt követően visszajutniuk nem lehet, minden budapesti vagyonukat elveszítik. Ildikó szüleivel, kishúgával és öccsével az apai nagyszülők szép, patinás polgári házában nevelkedik, a kor szokásaihoz hűen több generáció békés együttélésben viszi a családi gazdaságot, kertet, jószágokat. A kicsi lány akkor még nem tudja, későbbi életét mily erősen meghatározó fundamentumokat szerez itt: a természettel alázatosan együtt lélegzés képességét, az ünnepek fontosságát, az idő és az ember tiszteletét, a szép kelmék – a brokát, selyem, bársony, zsorzsett és shantung – ismeretét, a nő méltóságát, kitartást, töretlen derűt és munkabecsületet.
A nehéz ötvenes években az anyai nagyszülők átjutnak Magyarországra, akiket a hetvenes évek végén a Magyar Vöröskereszt családegyesítési szolgálata révén Ildikó családja követ. Vonatra pakolják, ami erdélyi életükből bőröndökbe fér, és Pilisen új életet kezdenek. Ildikó gimnáziumot Monoron végez, majd szülői nyomásra a Szegedi Tanárképző Főiskolára jelentkezik. Felvételi vizsgája jól sikerül, a francia költőkön nevelkedő ábrándos lány a szóbeli elbeszélgetésen azonban nem bizonyul lojális tanárjelöltnek, így maximális pontszámmal ugyan, de a főiskolától – tehát a pályától – eltanácsolják.
A helyi patikában gyógyszertári asszisztensként helyezkedik el. Egy ideig élvezi a méreg- és bájkeverés gyakorlati praktikáit, ám ennél többre vágyik: a szocializmus kilátástalan és reménytelen évtizedeinek kellős közepén utazásról, világlátásról álmodik. Kínálkozik a lehetőség, és a fiatal hölgy bátran él vele: egy monumentális kereskedelmi cég szállítmányozási osztályán helyezkedik el, 1981 decemberétől a reptéren dolgozik. Munka mellett kitartó szorgalommal elvégzi a Külkereskedelmi Főiskolát, s bár nőként érvényesülni nehéz volt, tehetségére, színes nyelvtudására és munkabírására cége mégis felfigyel, rövid időn belül középvezetői, pár év leforgása alatt vezetői státuszban dolgozik.
Munkahelyi ambíciói egyre halványodó magánéletével fordított arányban izzanak fel. Ildikó párkapcsolatában a pénzkereset és otthonteremtés sürgető terhével egyedül marad. 1991-ben megszületik kislánya, Viola, a fiatal édesanya a gyereknevelés kötelező feladataival, döntéshelyzeteivel és nehéz logisztikájával is többnyire segítség nélkül birkózik meg. A család 2000-ben költözik Törökbálintra, Viola édesapja 2008-ban lép ki a két nő életéből, anya és lánya magára marad. Eddig is szoros szimbiózisuk talán ekkor válik máig tapintható szövetséggé, mely a későbbiekben egymást kölcsönösen inspiráló alkotótandemmé teljesedik.
Még zúg a hajtás nappal, ám csendes óráiban lassú, mély átrendeződés kezdődik Ildikó életében. Rádöbben, ha szakadatlanul ad, idővel elfogy teljesen, és a leadott teljesítmény forró gőzében értékes önmaga is menthetetlenül elszublimál.
Anya és lánya karöltve ezért egyszer csak nagyot álmodik: közös szerelmüknek, a kortalan divatnak és a klasszikus, antik szépségnek hódolva kiváló ízléssel válogatott vintage, retró és second hand holmikat népszerűsítő közösségi platformot indítanak, közösen Cydoniának keresztelik a Marson felfedezett emberi arc neve után.
A női erő táplálta vállalkozás a 2010-es évek elején ódon portékák budapesti szalonjává, később galériáján vintage holmikat kínáló valódi angol teaházzá növi ki magát (Cydonia Tearom and Vintage shop). Ildikó és Viola egymást támogató barátokként, alkotó- és üzlettársakként ekkor a legsikeresebbek: a teaház minden apró részletét együtt álmodják és valósítják meg, készítik a pazar süteményeket, szerzik be az előkelő teafüveket, kávét és vintage holmikat, s gondoskodnak a minőségi kínálatról. Ruhatárukból nemzetközi filmprodukciók válogatnak korabeli darabokat, kiegészítőket. Gardróbjukból öltözik a Géniusz: Picasso és a The Alienist (Az elmeorvos) című kosztümös sorozat szereplőgárdája.
Az ekkorra több fronton sikeres üzletasszony saját hangjára talál. A vonalak és a színek primer önkifejezésre is ösztönzik Ildikót: Szilágyi János bálinti festőműhelyében alkotni kezd. Precízen rajzolni meg nem tanul, de frivol és élettapasztalatban gazdag belső világát, küzdelmeit, kétségeit ösztönösen és bátran vászonra veti. Az alkotás számára a transzformálódás éveiben terápia, a már addig is sokat élt nő okosan, aktívan gyógyítja magát. Az intuitív önismereti munka meghozza gyümölcsét – az alkotótáborok és műhelyek inspiratív miliőjében a temperamentumos, elegáns asszony Simon Balázs festőművész személyében valódi társra lel.
Ildikó 2016-ban, 37 év hűség után lezárja mozgalmas kereskedelmi karrierjét. A régiségek illetve a kortalan divat iránti szenvedélyének és végre valóban boldog párkapcsolatának él. Közössége az online térben a mai napig működik, ahol óvó és megtartó figyelemmel vezeti olvasóit a felhalmozást ösztönző idomtalan fast fashion jelenéből az örökérvényű szépség időtlensége felé. Tollából érzékeny, választékos, bölcs sorok születnek stílusól, ünnepről, elfogadásról, ikonikus alkotók által képviselt múlhatatlan értékekről, az antik holmik által hordozott megannyi sorsról és történetről, irányt mutatva követőinek, s visszaadva általuk az embernek szükséges mélységét, tartalmát, szépségét és méltóságát, melyre oly régóta éhezik.
Ildikó fényes, de küzdelmes életútja során megjárta New Yorkot, Jerevánt, Tokiót és Brightont, megfordult Sanghaiban, Hongkongban, Peruban, Taiwanon, Mexikóban és Pekingben kétszer, de sosem feledte, honnan indult.
Őrzi a székelykeresztúri földutakon vásott cipőkből szabott papucsban szaladgáló kislányt, a fruskát, aki örökké derűs nagymamájával kacagva lábaskába krumplibogarakat gyűjtögetett, az egyszerű világban is boldog gyereket, aki édesapja köszörűs műhelyében egykor láblógatva, gondtalanul rahátos kiflit majszolt. A World Trade Center nyolcvanhatodik emeletén könnyeivel küszködve írta e pár szót a vezérigazgató emlékkönyvébe:
„Hosszú út volt, míg idáig eljutottam.”
-
Ismered a tágabb szomszédságodat? A sorozatról itt olvashatsz!
A sorozat többi része: Mi, Bálintiak
