Szép híves patak

Herold Eszter
Dec 12, 2025
3 min read

Herold Eszter kortárs táncművész, drámatanár, irodalomterapeuta írása

Megjelent a Bálinti Családok Közössége Egyesület "Mi, Bálintiak" c. portrésorozatában és a Törökbálinti Városi Újság 2025. decemberi számában

„Galamb, galamb! Röpítsd fel hát a képet, a sárga mögött lengesd meg a kéket, hogy megmaradjon, mozdulatlan, egy szárnycsapásnyi mozdulatban.” /Jónás Tamás/

Gráfel Judit a betlehemet tervező csoport egyik megbeszélésén

A műhelyében találkoztunk. Beléphettem a víziókkal, kísérletekkel, foltokkal, színekkel, vonalakkal, életes gyötrődésekkel teli csupa fény dolgozószobába. Körös-körül ablakok, tágas üvegkalitka, simogat a halvány télelő délutánja. Drótból madártestek, szárnyak, hatalmas tukáncsőrök hevernek várakozón a még nyers sodronykötegek tövében. Állványon rajzok, tervek, ablaküvegre ragasztott vázlatok, pulton ceruza, pasztell, kúpfogó, pamlagon megannyi tekercselt kép, plakát, méretes nyersanyag pihen. Időtlen csend és szabadság, végtelen szárnyfesztáv, érett, bölcs gondolatokkal teli atelier fogadott.

Gráfel Juditot talán soha nem ismerem meg, ha nincs a bálinti Jászolművek projekt, aminek partvidékein olykor magam is megperdülök.

Nem tudtam róla semmit, csupán a készülő új betlehem alkotóit felmutató kiálltásra érkező drótmadarait láttam, az arctalan, áttört testű, kecses kócsagokat és kormoránokat – lenyűgözött a látvány, közel kerülni vágytam.

Judit tervező grafikusművész, négy gyermek édesanyja. Útja sem az egyetemig, sem az alkotásig nem volt egyszerű, ám annál kiérleltebb forma- és vonalvilág lett hosszas munka árán a sajátja. Szülei tanácsára közgazdasági szakközépiskolában tanul, majd az érettségit követően elvégzi az annak idején „Kirakatsuliként” közismertté vált Dekoratőr Iskolát, mely a kilencvenes évek derekán rangos művészeti és szellemi műhelyként működött. Egy kelenvölgyi grafikus stúdióban helyezkedik el, munka mellett azonban a fiatal hölgy – keresve a lehetőséget az öndefiniálásra – több alkotókörben is megfordul, nyughatatlanuk képezi magát. Huszonhat éves, mire – több kísérlet után – a Képzőművészeti Egyetemre felvételt nyer. Szakdolgozatát várandósan írja, diplomamunkáját friss gyermekágyas édesanyaként védi: megérintő plakátsorozatot készít a magzati élet törékeny valóságáról, a születésszabályozás által felvetett etikai kérdéseket feszegetve.

2001-ben megszületik Marci, alig egy évvel később, 2002-ben Julcsi, rá egy esztendőre, 2003-ban Miki. Embert próbáló időszak ez, testet-lelket kimerítő boldog zsúfolódás – Juditban az alkotó természetesen és szükségszerűen pihen, a kisgyermekes lét náthától nátháig, pürétől pelenkáig mozduló szűk terében közlekedik. Az egyetemeken még hatalmas vásznakra képet álmodó nő édesanyaként az étkező asztal sarkán is elférő fecnikbe zsugorítja fel-felvillanó képeit. Egyben az útkeresés, építkezés időszaka is ez, ahová 2010-ben – ajándékként érkezik a negyedik gyermek, Misi. Az otthon töltött hosszú évek alatt Pápa Kriszta textilművész alkotótársával megálmodják és életre hívják a Facsiga Szakkört, ahol óvodás, később kisiskolás gyerekek is rajzolhattak, alkothattak. A szakkör egyre népesebb holdudvara számára a két hölgy idővel nyári alkotótábort is szervez, amihez bájos mesevilágával egy-egy projekt erejéig Tóth Kriszta bábművész is csatlakozik.

A gyerekekkel való munka inspirálja Juditot, csodálattal figyeli, ahogy saját kislánya az asztalon feledett pasztellkrétával darab papíron varázsos világot teremt.

Míg terelgeti, fókuszálja figyelmét, ráébred: a tanítás is alkotás, visszatér hát az egyetemre, és 2017-ben művészdiplomája mellé tanári végzettséget szerez. Elhelyezkedik mezei rajztanárként egy kispesti katolikus általános iskolában, a szaporodó intézményi feladatok azonban egyre nagyobb szeletet kérnek az életéből. Mielőtt felőrölnék a kötelességek, merész váltásra szánja el magát: munkahelyén felmond, és a budapesti Pethő Intézetben vállal rajztanári állást. A számára addig ismeretlen területre az alkotóvilágból érkezik, konduktori képesítése híján az intézmény vezetői a posztra mégis őt kérik fel érzékeny látásmódja okán, nem utolsósorban diplomamunkájának témájára, a sérülten születés puha, elfogadó megjelenítésének módjára rácsodálkozva.

Judit hatodik éve alkot együtt a Pethő intézetes gyerekekkel. A munka szép, de embert próbáló misszió, temérdek erejét emészti fel. Érlelődik benne a vágy, hogy a sérült gyerekek terápiás élményrajzoltatása mellett újra a tehetséges fiatalokkal is szárnyalhasson. Talán újraálmodja a Facsiga tábort, és műhelyébe előbb-utóbb fészket készít az elmélyült munkára vágyó növendékek számára is.

Szabad óráiban pasztellrajzai és drótmadarai sokasodnak körülötte, és ebben az évben a város betlehemének tervein is dolgozott. A koncepció vázvonalát álmodja meg ő, az apszis koncentrikus tekintetvezetését, a tengelyt, ami köré minden egyéb elképzelés rendeződni tud. Munkája szemérmessége okán alig tetten érhető, nem látszani, láttatni akar. Törvényei a mélyben, csendben közlekednek, miután hosszan érlelte, engedi csak felszínre őket. Híves patak ő, teremtő anyaöl, szomjat oltó tiszta forrás.